Junk vers

Még tart a nyaralás:
vizes kólát szürcsölve
papírzacskóból műanyag
krumplit eszek.
Annyi ötletem volt,
egy gondolattól bűvölve
mindet meguntam, s
fű alatt máris újratervezek.
„Jobbra tarts!’ – harsogja a metrón
a felirat, meg a
láthatósági mellényben a srác.
„Che palle!” – köpik az olaszok,
a fészbúk, meg az elszáradt oxfordi táj.





Ünnep2


Rámosolyogsz mindre, aki idegen,
belémarsz a barátba,bár szívesen
visszavennéd három percen belül,
de éhes vagy, s a kajád mindjárt kihűl..
Karácsonykor egyedül a magány
juthat túl a sok zabáló zaján.
Nem segít a mosoly, vagy a figyelem,
nem visszhangzik haragoddal idebenn.
Vége, lemegy három napon belül,
s az ünnep végre hétköznapra derül.




Nekem a Riviéra

Szürkének még sosem láttam.
Aszfalt az ég, vihart sejtve
gyalog, futva, két keréken
menekül a vásári nép.
Visszanézek, Tihany veszve:
függöny mögül nézi a Nap.
Eső az, s ha nem sietek,
pár cseppje a nyakamba csap.
Szeszélyes társ, pocsék barát.
Ne bízz benne, ha a túlpart
láthatatlan, magyar tengert
nem teremt a párás furfang.
Tükröt tart a faggatónak,
ha a felhő fölé hasal.
Azt hinnéd, hogy kiismerted,
pedig sodra titkot takar.
Talán, mikor morcos az ég,
s különválik kék-zöld sávja,
vagy ha végre nem haragszik,
akkor nézném utoljára.

A megbocsátás nevében



Kicsöng a remény,
foglaltat jelez
a balsejtelem.

Géphang se üzen,
kevésnek elég
sípszó után katonadolog.

Megnyúlt a szalag,
előre sosem,
de visszafele sem forog

Rem-szakasz vívja
a büszkeségbe
fulladt forradalmat.

Zászlót döf bele,
megreped
a mosom kezeim jege.

Ébred a tudat,
álmos még a tükör,
hazudni vak vallatóinak.       

Itt jön a nap
a megbocsátás nevében

Szemcse

Halvány heg az arcomon.
Elkapartam valami potom
kis sebet.
Most nem neked,
már csak úgy lealapozom.
Nem repül, inkább csak oson...
Mennyi idő telt el?
Lassú varasodás,
minden nap egy rovás.
Mekkora klisé, de
működhet, kivéve
és berakva,
mint a kontaktlencse,
ha bosszantja egy apró szemcse.
Tessék. Már
nem is látszik.
A kelléktár
tele, egy színész sem játszik
különbül. Vastaps,
a függöny legördül.

Karácsony

Kakaó a tejbegrízre,
disznóvágás minusztízbe.
Orrvérzésig tomésdzserri,
bodzaszörpből tízliternyi.
Krumplicukor, turbórágó,
Szabad Földből papírcsákó.
Énekkar és sportfogi,
síntengerben szolnoki
nagyállomás kalauzzal,
kirándulás különbusszal.
Karácsonyok, s várva-várt
visszaszámlált éjszakák.
Konyhaszekrény, fűszerillat,
bögrémből már rég elillant
gyerekkorom megkísért,
hát hazamegyek bejgliért.

Pillanat

A téren már csak te maradsz
kiürült, csak tiéd.
Ernyő, lámpa, szúnyogok,
a lelked is kiég.
Az érzés újra elkapott,
és csöndben álldogálsz,
mert még egy ember elhagyott,
s még mond egy áldomást.
Majd útnak indul nélküled,
mosollyal engeded,
s mert rádborul a pillanat,
te messze kergeted.

Megadta magát
az utolsó csodád,
lándzsája koppan,
pajzsa elborult,
ajka ostora még
húzott rád vagy kettőt,
s a reménység hada
daccal elvonult.

A téren már csak csend honol,
nincs több felvonás.
Ködfüggöny hull,
meghajlik
a lelkifurdalás.