Az írásról



"Aki tudja, mit ne mondjon, az már félig-meddig tudja, hogy mit mondjon."

(Kosztolányi Dezső: Egy és más az írásról)




Ölelés

Régi kép mögött kezdődő remény,
csoda, mi akkor költözött belénk:
mosoly sarkán gyermeki, büszke redő,
nagyranyílt szemekből félszeg bújik elő.
Néma mozdulat, nincsenek szavak.
Ez itt a végtelen! - büszkélli nyakad.                 
Ez itt a békém. - simítom fejem,
mellkasod ívén meglelem helyem.
Régi kép csupán, tovaszállt remény,
valami száműzött csodáról mesél.
Elpárologtam mosolyod mögül,
menekülök tárt karok közül.