Otthonok

Elköltöztem megint, hoztam magammal a lakást.
Csendestét nem mosolyít szomszéd göndörkacagás.
Már csak a néni olvad a falba: ruhája, haja...
vagy inkább nénivé olvad a sarokház szürke fala?
Napszemüveg mögül macskának dúdol altatót,
Tchiboval ébred, megadja neki a megadhatót.
Ajtaja szárnya ha nyitva, s benézel, szürke lakat
zsémbeli ridegen, szürkén: a magány nem kirakat!
Hazajövök, ha van még nekem hazám.
Kávéba cukor, cukorba merül a kanál...
Minden a helyén, csak máshol keresem,
nem számít. Még mindig kettővel szeretem.
A kanál meg a villa helyet cserélt, vagy
az már egy másik helyen ivódott belém?
Kaktusz a kétség, papucsom mellett fogad,
mikor épp megpihennék, megint megsimogat.
Még csak első fordulós a kismacska alom,
a másodikra itthon leszek, ha úgy akarom.
Addig tán keresztbenyel egy másik világ,
mondj, anyám értem, ha tudsz, egy imát!
Sohase máskor, most, ha lehet,
követelj tőlem még egy hetet.
Nektek egy évszak, belőlem darab
otthon-érzés, mi tovább szakad.
Kondenzcsík lopja, reggel viszi,
anyám ha mondom, el sem hiszi.