Katonabaj




Szikkadt vagyok, száraz.
Cseppnyi együttérzés párolog
húzza dacos számat
értetlen mosolyra.

Ború, könnyek, kudarc,
mit nekem! Mosolygok gúnyosan,
minden katonabaj,
holnap elfelejted.

Tétova kezem remeg,            
tán szögesdróton húznád át…
Nem mozdul, nem lehet
válladon nyugtatni.

Kong idebent, üres,
kívülről is hallani, tudom
helyét a süket,
száműzött kérdésnek.








Mezítláb




Nekem már jó így.
Nem sír a csend,bár
nem vallanak csodák.



Nekem ma nem kell
kiszáradt álom,
hobbiból üldözöm a magányt.



A kávé sem segít
lelkesebbnek lenni,
ma nem kell az ebéd.



Menjünk mezítláb
gyermekebb jövőbe,

felnőttségünk elé.