Józanság



Zöld csíkot húz maga után a troli, 
elrobog.Viszi a viszontlátás reményét, mikor
fellobog az elektromos vezeték szenvedélye,
s felröhög zsebemben valami mindentudó hang.
Elköszön illúziódtól a józanság, csak én nem tudok.
Megzuhan gyomrom táján apró sejtéssel a súly, ha
felkutat emlékek tömegén egy mellőzött rezzenést,
s levonja a gyászos konklúziót az irgalmatlan ész:
szomorú hangodban nem nekem szól a csöpp remény. 










Születésnapomra

( Danitól. Köszönöm! )

Születésnapod alkalmából köszönt s minden jót kíván:
25 zombi
24 óra
23 király, aki sétál
A 22-es csapdája
21 (hogy nyerhess is)
20 tányér rántotta
19 (egy híján húsz)
18 könyvekkel teli polc
A tavasz 17 pillanata
16 tonna feketeszén
15 perc hírnév
14 verssor
13 fodor a szoknyádon
12 majom
Ocean’s 11
10 perc cselló
9 szomszéd, bár egyik sem Ferenc
A 8 vannyolc éves nagyapám (még van hova fejlődnöd)
A 7 törpe (a hetedik te magad légy (én Szundi vagyok, te szerintem Vidor vagy Tudor és néha Morgó))
6 feketeruhás vatikáni pap
5 szelet torta 
4 évszak
3 kívánság 
A Piramis énekesének mind a két élete
És egy csíz a csupasz körtefán

Volt egyszer egy verspályázat...


na igen, kicsi bükkeségem:
 (ez itt a reklám helye)




kötet iránt érdeklődők figyelmébe: 
nemubul@gmail.com

az úgy volt, hogy... találtam egy régi verset 2010 végén, amikor már pont sarokba dobtam volna a versírást, erre elolvastam azt a régi szerzeményt, és egy az egyben visszahozott egy két évvel azelőtti hangulatot. ráadásul nem sokkal később a kezembe akadt egy pályázati felhívás, a téma klappolt, ééés így lett a chocapic!




Szorítás

Szekrényedből 
sötét, kopott kabát;
beszippantom
múlt életed szagát.
Régi zakó,
vállad ívét hordja,
édesanyám
sírva átkarolja.
Fehér függöny,
napsugárszín falak,
ágy végében
apró, görnyedt alak.
Felriadok,
nincsen ágy, se függöny,
csak valami
szorítás mellünkön:
mire jó ez?
hova lesz így minden?
Hova járunk
emlékezni innen?

2008



további helyezettek:



szegedem

zöldre várok a téren,mindjárt elkések megbeszélésről,váltson már,három perc alatt még odaérek.simán. félrenézek, a dóm és a tér napfényben vigyorog,és nincsen semmi baj,amíg ez az én városom,és ránézek és átmelegszem. valami belülről melegít, és ez csak itt van így.


Tanárképző


Padok között lomha pokol,
homlokokon apró redő,
neked már szádon a mosoly…
van rá talán jobb miliő.
Érdekfeszít, majd’ elpattan.
Arra még tán bóbiskoló
koponyád is rest maradna
még két hosszú pillanatra.








Szende

I.

Ó, te balga, ó, te marha, szendeséggel mit remélsz?
Hozd a centit, mérd le bátran tisztasággal meddig érsz!
Ó, te tudtad, jaj, te láttad! Bölcs! Belátnod nem nehéz,
régen veszve, fut röhögve, boldogságod visszanéz:
kapsz-e rajta, lesz-e mé
g egy könnybefulladt mosolyod?
Beleroppansz, akkor sem lesz. Büszkeséged porolod.


II.

Ágyad szélén párnádra kiülök,
testetekben romantikát szülök.
Vágyad nyomán borzongásba veszek,
alattomos megbánásod leszek.
Mosolyomtól elalszik a gyanúd,
igazamra mosolyod a tanúm.
Ajándékom egyszer visszakérem,
ára lesz majd, ezt már megígértem.
Nyugtod elhagy, álom leszek párnán,
s mosolyod az emlékezés száján.





Rendszerhiba


Hova tűnhetett
az ember belőle?
Nyikorgó felcímkézett
robot lett,
kapacitása véges.
Nem meghaladható,
ez tudomány,
tanulta ő is.
Nem hiszi
hogy túllépheti.
Hitre nem programozta
az a marha,
sőt, azt hiszi az embert
egy hanyag gombnyomás
kushadni
évekre visszatartja.