Lemorzsolódás


Hova illan?
Honnan mosódott ki
ami tovasompolyog, s mi
sietve belémártjuk

kezünk, ujjainkkal
a visszacsinálhatatlant
fel nem fogva?
S ha csak úgy eltűnik,

ki tudja hova,
ha csak ennyi amit
hordalék medrünknek tanít,
mégis mi értelme?

Mi meg cibáljuk tovább
azt a ficánkoló,
folyton morzsolódó csodát,
sejtve mi marad a helyén.






Visszhangom


Esztelen, hasztalan élek,
nincs tapasztalatom
hogy köszörüljük a csorbát
felhúzott falakon.

Esztelen, hasztalan élek.
Félve óvakodom,
semmire kelleni járok
kényszer-hajnalokon.

Esztelen, hasztalan élek,
morzsol össze a tél,
számkivetett szigetemben
visszhangom utolér.





Alla carta

Ha már a vacsoráról faggatsz,
én magamat zabálom, ha lehet,
lassan nyelem az unalmat vele,
megszórva közönnyel, s ha aggaszt
a maradékkal mégis mi lesz,
elárulom, ha jól figyelsz,
megsúgom, hogy megvond a vállad,
mindegy, mert a desszert úgyis csak önsajnálat.


Szunnyadó


Szunnyadj odabenn,
szunnyadj csak el bután,
aludj édesen,
álmodni nem muszáj.

Gyáván szenderegj,
de arra jól vigyázz,
aludj éberen,
s pattanj, ha ég a ház!









Hó alatt

Mosoly a számon,
őszi nap csiklandja hajam,
rozsdaszín falevél
lábamhoz hízeleg,
szememben feledem szavam.
Fehér a gyászom,
csenddel méltatom a telet;
Hó alatt lábnyomunk
létezett valaha?
Azért még álmodom veled